Kalandpark

Sosem gondoltam volna, hogy a félelemtől való félelem ennyire el tud hatalmasodni rajtam. Tegnap felmentünk a csillebérci kalandparkba apával és Zsófival, egy nosztalgikus gyereknap kedvéért. Kicsit döcögősen indult a dolog, tekintve, hogy a környék összes gyereke és a hozzájuk tartozó szülők mind úgy gondolták, hogy itt múlatják az időt. Szóval egy óra várakozás után sorra is kerültünk. Miután megkaptuk a felszerelést és túl jutottunk a biztonsági óvintézkedéseken nekivágtunk, hogy meghódítsuk a park magas fáit. Kezdetben úgy gondoltam, hogy mennyire poén ez az egész, 5 méter még nem is olyan magas és amúgy is megtart a heveder, de amit a haladó pályára kerültem átértékeltem az életem. Máris nem tűnt olyan biztosnak az a kötél, és minden erő elszivárgott az amúgy is gyenge karomból. Fél úton járhattam, amikor rám jött a pánik. Magamon is meglepődtem mennyire beszartam attól, hogy két fa között a semmiben lógok, és a félelemtől úgy leblokkoltam, hogy csak hatalmas kínlódások árán tudtam átrángatni magam a másik oldalra, ahol nővérem biztatott, hogy meg tudom csinálni. Amint végre "biztos" talajt ért a lábam összecsuklottam és csak annyi erőm maradt, hogy átcsatoljam magam a másik kábelre. Szóval nem bírom a nyomást...most már világossá vált számomra. A következő lehetőségnél ne is másztam a fáról, nem hagytam magamnak esélyt, hogy még egy ilyen bénázást levágjak. Ettől eltekintve nagyon jó nap volt. Élveztem, hogy pár órára megint gyerek lehetek, akinek a legnagyobb gondja, hogy hogyan másszon át egyik fáról a másikra. :) Csak ajánlani tudom mindenkinek, aki teheti, hogy elmegy. Bár tényleg készüljetek fel, hogy ha eddig nem féltetek a magasságtól, majd most fogtok. :P Ja és csak, hogy bebizonyosodjon puhányságom, ma úgy keltem, hogy minden tagomban izomláz van..lehet, hogy többet kéne gyúrni. :D